Tisztelgő emlékezet
"A 907. évi pozsonyi győzelem az erős magyar középhatalom virágzó korszakát nyitotta meg a magyar nép előtt, mind katonai, mind politikai és a diplomáciai befolyás szempontjából."
"A honfoglalásnak a 907. évi pozsonyi csatával kiegészített története után, ki kell emelni a korszak legnagyobb hadvezére és államalapítója Árpád fejedelem alakját és jelentőségét. Mind politikai, mind katonai és szervezési téren egyetlen hadvezér se adott többet népének, mint ő. Kimagasló érdemeit 1100 év története hirdeti."
(Nagy Kálmán: A honfoglalás hadtörténete, Bp., 1998.)
"Árpád honegyesítése (...) a világtörténelem páratlanul kimagasló teljesítménye - az előkészítéstől a tervezésen át a végrehajtásig."
"(...) honalapító őseink fokozatosan megszállták a Kárpát-Duna-medence akkoriban lakható területeit. A törzsek végleges településével párhuzamosan Árpád gondosan megszervezte és kiépítette az ismert "gyepűrendszeren" alapuló, hézagmentes határvédelmi hálózatát is.
Nyugat féltékenyen figyelte ezt a céltudatos állami berendezkedést. A germánság jól látta, hogy a kelet-délkeleti előterében micsoda fontossága van a Duna-Kárpát tájegységnek. Ha e térben egy újabb, jelentős katonai erőt képviselő nép ver gyökeret, mint ahogyan ezt Árpád népe tette a szeme előtt, az létében veszélyeztetheti, mert onnan nyugat felé nyitott kapu vezet a németség életterébe. A hunok és avarok fojtogató évtizedeinek nem szabad megismétlődnie, - vélték Gyermek Lajos (Ludwig, das Kind, 893-911.) tanácsadói. S ebben a helyzetmegítélésben úgy a felső klérus, mint a főnemesség egyetértett. Tanácsadói egy megelőző (preventív) háborút ajánlottak a királynak."
"Evégből egy 100000 fős hatalmas hadsereget toboroztak össze és annak fővezéréül az addigi Markgrafot, a bajor Luitpoldot hercegi rangra emelte Lajos király.
A POZSONYI CSATA (907. JÚLIUS 3-7.)
1. Július 3-án:
a német hajóhad megsemmisítése
A taplós nyilasok felgyújtják, Kund búvárai megfúrják és elsüllyesztik a dunai flottát. Sieghart menekül Ennsburg felé.
2. Július 4-5-ig:
Árpád tumánjai bekerítik és kardélre hányják Ditmar érsek seregét.
3. Július 6- 7-ig:
A győztes magyar lovashadtestek átkelnek a Dunán és a Luitpold vezette fősereget is megsemmisítik.
4. Július 7-től:
Üldözés az Ennsig, Ennsburg bevétele. A gyepűelv kiterjesztése az "Awarische Mark"-on túl, nyugatra: az Enns, Traun, Dráva közötti sávban. Gyermek Lajos Passauba menekült."
"Ez a dicsőséges tény enyhíti azt az áldozatot, amibe ez a sikere került: nemcsak mind a három felnőtt fia életét vesztette az ötnapos öldöklésben, de önmaga is olyan súlyos sebet kapott, hogy azokba belehalt.
Árpád valóban apánk volt. Az életét áldozta oda és Levente után most már - az egyetlen Zsolt kivételével- valamennyi vezér-fiát is. Erős országot, kiváló életkörülményeket, ígéretes jövőt biztosítva ezáltal a népének, megannyi ellensége közepette is. Minden elismerésünk és hálánk azé az Árpádé, akinek köszönhetjük, hogy mint nemzet egyáltalán létezünk!"
(Katona Sándor: Árpád nagyfejedelem, USA, 1994.)
"(.) Bíborbanszületett szerint (38. fejezet): "A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük sohasem volt, hanem valamiféle vajdák voltak felettük."A vérszerződés tehát a törzsfői hatalom feladását jelentette, s így a magyar nép "anyakönyvi kivonata" lett. Talán nem következtetünk helytelenül, hogy emögött valami nagy veszedelem vagy nagy vállalkozás tervezése rejtezett s ez nem lehetett más, mint az új haza elfoglalásának előkészülete."
"Akárhogyan is magyarázzuk a forrásokat, egy bizonyos: a szövetséget nem egy nép hét törzse, hanem hét rokon, csatlakozott, szövetséges törzs vagy néprész kötötte. Talán ezzel is kapcsolatos, hogy a magyaroknak több nevük van a forrásokban (magyar, türk, baskír, szavárd, onogur, hungar)."
(László Gyula: Árpád népe, Bp., 1988.)
"Árpád szerencsés politikája mellett nemcsak a bennlévő népfajok fogadák örömmel az új uralmat, hanem mindenünnen, a saját despotáik kényét megúnt népek ide jöttek letelepülni, a maga szabadságát védni s a másét tisztelni tudó nép közé.
Ide jött az ellenséges bessenyők egy része, a Maros mellé települve, Billa és Boksa alatt ismaeliták, kiknek Pest környéke mutattatott ki lakhelyül, ismét új bessenyők Tómi vezér alatt, eloszlatva a Tisza és a Fertő mellé. Oroszok, kik Olga hercegnőjük vaspálcája elől bujdostak ide. Hedrich alatt németek, Csallóköz lakói.
Most e helyeken mind magyar lakik s hogy annyi irtó háború után a magyar nép eredeti egy milliónyi számáról jelenleg több, mint tiz millióra tudott szaporodni, egyedül a nemes jelleme iránti rokonszenvnek lehet tulajdonítani."
(Jókai Mór: Árpád és a magyarok őskora, Bp., 1911.)