Kutatástörténet (1928 - 1991)

A Nagycsikóvártól és a Klanáctól délre a Lomhegy lejtőjén található Holdvilágárkot Sashegyi már 1928-ban meglátogatja és ekkor kötelezi el magát véglegesen a régészettel.

A Holdvilágárok lett későbbi munkásságának alfája-omegája, számos elméletének kiindulópontja. Már első terepszemléinél észrevette az emberkéz nyomait őrző kőemlékeket, a földalatti járatokat. Néhány évvel később kutatásokat végzett a Karolina-árokban, a "Fürdő" területén, az un. "Kis-szikla" környékén és kitisztította a vízesés alatti "Y"- barlangot, és a "Nagysziklafalba" vájt un. "Remete"- ill. "Kürtős" barlangot; viszont a "Nagysziklafal" környékének ásatására csak 1941-ben került sor.

A kutatást a korabeli média komoly visszhangja kísérte, majd 200 újságcikk említi a Holdvilágárkot, gyakran Árpád temetkezési helyeként. Sashegyi Sándor hagyatékában több száz oldalnyi kézirat, legalább féltucatnyi megközelítésben foglalkozik a Holdvilágárok rejtelmeivel.

Sokféle nézőpontja számos írásában keveredik, de leggyakrabban Árpád temetkezési helyszíneként említi, de elmaradhatatlan a pogány kultikus áldozati helyként való megközelítése is.

Leginkább korai írásaiban hozza a lelőhelyet összefüggésbe a pálosokkal és Özséb remeteségének helyszínével; máskor alkimista nézőpontból is vizsgálódik, de jó néhány írása - elsősorban Scherf Emil geológusnak köszönhetően - a római építészeti kötőanyag és a faragott kváderkövek kapcsán kőbányászatot, tufabányászatot feltételez.

Egy általa ércpörkölőnek tartott objektumnak köszönhetően, valamint a mesterséges három ill. négy földalatti járat alapján középkori vasbányászatról értekezik.

Sashegyi Sándor a Nagysziklafal tövében Árpád sírját vélte megtalálni és ehhez az alapot Anonymus és a lenyűgöző helyszín adta: a Nagysziklafalon és másutt is megtalálható kaptárfülkék (kőfülkék), a különböző vésett (rovás?) jelek, valamint a Gallus Sándor által feltárt emberi csontváz.

Sashegyi ásatásáról az eddigi legbővebb információt a Holdvilágárok-Holtvilágárok című könyv nyújtja. ( Budapest, 1998)

Sashegyi Sándor munkásságát a 60-as években a Régészeti Intézet munkatársaként Erdélyi István folytatta. A több ásatási idényt felölelő kutatásról (1962, 1964 és 1966) az Archeológiai Értesítőben számolt be (98.sz. /1971 85-90 old).

Erdélyi István 1966 évi feltárásának szelvénye

Fülöp Zoltán az 1962 és 65 között kutatott a Karolina-árokban.
Egy kora-középkorba datálható kerámiatöredék felszín közeli előkerülésének köszönhetően 1981-ben egy rövid szondázó ásatást végzett Mihnai Attila, Mihály Péter és Tóth Attila a "Kürtős barlang" előterében.

Mihnai Attila és Mihály Péter az 1981-es ásatáson

1991 július 22-én egy rendhagyó, egynapos, hivatalosan is engedélyezett kutatásra került sor Szörényi Levente kezdeményezésére. Az ásatáson részt vett Kovalovszki Júlia, Dienes István és Makkay János is.

A Holdvilágárok ásatásainak részletes kutatástörténetét, szakszerű elemzését legutóbb Erdélyi István és Mihály Péter végezte el (Turán, 1999. október-november).

Szörényi Levente: Visszaemlékezés

Nagy története van az életemben a Holdvilágároknak, nagy időket ölel át. Mi már gyerekkorunkban az apánk jóvoltából a nyári kirándulások nagy részét ide irányítottuk. Ő az Akadémia Régészeti Kutatócsoportjánál dolgozott, elsősorban, mint rajzoló. Személyesen ismerte Sashegyi Sándor pomázi helytörténészt, a Pilis fáradhatatlan kutatóját. Amikor először jöttünk mi gyerekek az árokba, a Sashegyi által '41-ben kiásott sziklafal előtti térben nem volt fa. Ebből következett, hogy déli irányból a Nap sugara olyan hihetetlen módon felragyogtatta a fehér sziklafalat, amit már messze az erdőből lehetett látni. Ez egy életre szóló élmény volt, és megmaradt a Holdvilágárok szeretete a későbbi időkre is.